adotMagyarország

Kedvenc szuperhősünket még két napja, a szerda éjjel megrendezett Revlon rendezvényen faggatta arról az Entertainment Weekly szerkesztősége, hogy reagált arra, hogy nem jelölték a Wonder Womant és őt Oscar-díjra. Egyébként most így leírnám, hogy annak ellenére, hogy én és még sokan mások szomorúak voltunk, de többen is utánaolvastak  – köszönet: lucyweb.org – , hogy a díjátadón Heath Ledger kivételével nem jelölték nagyon, mert a kultikus filmeket díjazzák. Viszont kedvencünk nem csüggedt le nagyon, a mini interjú során boldogan beszélt, pontosan ezt válaszolta:

Nagyon megható a sok ember visszajelzése, aki csalódott volt amiatt, hogy a Wonder Womant nem jelölték Oscar-díjra. Soha nem ezért készítettük el a filmet, és azt hiszem, nem is kaphatunk meg mindent. Az elkészült filmért rengeteg nagyszerű és csodálatos reakciót érkezett hozzánk, amiért hálásnak és megtiszteltnek érzem magamat. Ráadásul készül a következő film, ki tudja, talán majd azzal sikerül…

– mondta kedvencünk, a fordításért pedig köszönet a mozi-filmek.hu-nak!

Szerintem nagyon aranyos tőle, hogy még örül is a visszajelzésünknek és nem szomorú.

2018 január 26.
Írta: izziee

Jó reggelt! Meghoztam nektek Gal legújabb fotósorozatának cikkét, ugyanis ebben az évben még csak három volt, most pedig jött hozzá egy következő. A Vanity Fair így év elején összeállította Hollywood legnagyobb neveiről szóló cikkét, köztük kedvencünk is helyet kapott, bár róla csak annyit írtak külön, amennyit eddig is tudhattunk. Egyébként ez a rovat a #MeeTo-val is kapcsolatos, egyre több sztár számol be a szexuális zaklatásokról, a 2018 Hollywood issue-ban szereplő hírességek, mint pl. Gal mellett Nicole Kidman, Reese Witherspoon, Oprah Winfrey, Tom Hanks, Robert De Niro, Harrison Ford, Jessica Chastain, Graydon Carter, Claire Foy, Michael B. Jordan, Zendaya és Michael Shannon pedig mind nagyon ellene vannak a zaklatásoknak, ezzel is kifejezték együtt érzésüket.

Készült fotósorozat is ehhez természetesen, mint az már kiderült a cikk elején is, a csoportképet Annie Leibovitz készítette, Galról pedig kaptunk két darab Kathryn MacLeod által fényképezett kulisszák mögött készült képet, egy kicsit más hajjal pillanthatjuk meg kedvencünket, szerintem mindegyiken nagyon gyönyörű, mint mindig.

001~8.jpg    

002~6.jpg 001~7.jpg   

Szerettem volna még írni arról, hogy hallottam pár szavát egy műsorban Galnak, viszont nagyon rövid cikk lett volna, úgyhogy leírom ide. A Hello Hollywood című műsorban faggatta többek között Wonder Womant is Návai Anikó arról, hogy mit gondol a bántalmazásokról, volt-e már benne része. Erre az izraeli szépség azt felelte, hogy szerencsére még nem érte őt hasonló, de nagyon együtt érez azokkal, akik már részesei voltak ilyennek. Illetve még azt is megtudhattuk, hogy még nem kezdték el Mundruczó Kornél filmjének, a Deepernek a forgatását, de nagyon jól kijön a magyar származású rendezővel és filmbeli társával, Bradley Copperrel is.

2018 január 26.
Írta: izziee

Forrás: teljes cikk itt!

A Wonder Woman folytatása lesz az első film, mely teljeskörűen elfogadja az Amerikai Producerek Céhének szexuális zaklatásokkal foglalkozó irányelveit. A számos hollywoodi zaklatási ügy és a #MeToo mozgalom után az Amerikai Producerek Céhe (Producers Guild of America – PGA) ajánlást írt mindazoknak, akik a filmiparban dolgoznak.

Az irányelveket a 21-ei PGA-díjátadón ismertették, a Wonder Woman 2 stábja pedig bejelentette, hogy filmjüket már az ajánlások betartásával forgatják. A stábtagoknak így részt kell venniük egy szexuális zaklatásról szóló tréningen, továbbá minden forgatáson kijelölnek egy nőt és egy férfit: hozzájuk lehet fordulni, ha valaki szexuális zaklatás áldozatává vagy szemtanújává vált.

Néhány ajánlás azt ismerteti, milyen típusú zaklatások fordulhatnak elő a forgatásokon, de sorra veszi a dokumentum az illetlen, helytelen viselkedéseket is. A szakszervezet előírja azt is, hogy a hatalmi pozícióban lévő személyek különösen figyeljenek a viselkedésükre – írja az nme.com. A film pontosan jövő november 1-jére jön a mozikba.

2018 január 25.
Írta: izziee

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy csak így estére hozom az új cikkeket, csak elég elfoglalt voltam a nap folyamán több oldalammal. De akkor vágjunk is bele! Bár azt hittük, hogy Gal most egy ideig visszavonul, de nagy szerencsére csak pár napig tartott: végre újra hallhatunk több mindent kedvencünk felől. Azok kedvéért, akik még nem tudják, a Wonder Woman sztárja lett a Revlon kozmetikai cég legújabb nagykövete, így természetesen jelen volt a ‘Live Boldly” kampány launch-án. Először megkaptuk az indulásról készült fotókat, szám szerint 22-t, láthatóan nagyon boldog az esemény miatt. Először még rajta volt fekete kabátja, de útközben levette és láthattuk már, hogy ismét egy csodaszép fekete, lábán kissé átlátszó ruhában jelenik meg. Útközben találkozott egy régi ismerősével, le is állt vele egy ölelés erejére.

002~4.jpg 005~3.jpg 011~2.jpg 006~3.jpg 014~2.jpg

Nagy sajnálatomra nem találtam sehol, de sehol, hogy milyen ruhát viselt, de szerintem elképesztően gyönyörűen festett, mint mindig. Természetesen Revlon rúzs volt ajkain, haja pedig ki volt egyenesítve. Olyan sztárokkal fotózkodott egyébként, mint Ashley Graham, Adwoa Aboah, Raquel Zimmermann, vagy éppen Imaan Hammam. Úgy látszik, jó kapcsolatot ápol az elsőként és utolsóként említett modellekel, ugyanis nagy örömmel találkoztak a vörös szőnyegen. Találtam egy videót is, amin Galt fényképezik a fotósok. Csekkoljátok ezt és a képeket is alább!

008~0.jpg 021~0.jpg 016~0.jpg 010~0.jpg 002~2.jpg

 

Később arról is kaptunk pár képet, amikor már vége lett az eseménynek és a new york-i hoteljébe indult, ekkor már végig kabátot viselt, illetve hogy még előtte vagy éppen utána – ez nem derült ki – New York városában sétál, miközben telefonon beszélget valakivel. Lessétek meg ezeket is galériánkban!

Lesifotók > 2018 > Január 24 – Indul a Revlon ‘Live Boldly’ kampány launchjára New York Cityben
Rendezvények, események > 2018 > Január 24 – Revlon ‘Live Boldly’ kampány launch New York Cityben
Lesifotók > 2018 > Indul a new york-i hoteljébe New York Cityben
Lesifotók > 2018 > A telefonján beszél Tribecában, New York Cityben

003~4.jpg 021~1.jpg 020~1.jpg 014~1.jpg 018~1.jpg

001~6.jpg 002~5.jpg 003~6.jpg  

2018 január 25.
Írta: izziee

Nagyon szomorú hírrel érkeztem… Nem jelölték az Oscaron egyetlen egy kategóriára sem a Wonder Womant, sem pedig Galt. A kék kis pipával rendelkező Twitteresek is kifejezték csalódottságukat, szerintem is igazán megérdemelte volna. Nem is akarok erről többet írni, örüljünk Gal új videójának, amely az Oscar Nominations Announcement 2018 számára készült, kedvencünk közben teát iszik, magazint olvas, simán üldögél és telefonál. Szerintem nagyon gyönyörű a kis fél perces videóban. Egyébként remélem azért március 4-én jelen lesz a díjátadó gálán és az elő-partikon. Hoztam pár pillanatképet is, darabszám szerint hármat, meg tudjátok nézni a galériában, alább pedig magát, a felvételt.

Videók, pillanatfeltévetelek > Oscar Nominations Announcement 2018

003~1.jpg 002~1.jpg 001~1.jpg  

2018 január 23.
Írta: izziee

Bár kedvencünk nem vonult végig az utcákon táblákkal, de nyomon követte az eseményt és többen is úgy vélekedtek, főleg kislányok, hogy Gal jobb elnök lenne, mint Donal Trump: “Wondert Womant elnöknek”, “Wonder Woman nem csinálná ezt a rettenetet”, ezeket kedvencünk is kiposztolta közösségi oldalaira, nagyon örül neki, hogy az emberek rajonganak érte és arra is célozott, hogy együtt menthetjük meg a Világot, ami igencsak hasonlít Az Igazság Ligája szlogenjére. Nézzétek meg Ti is a képeket, amin a kis WW-rajongók tartják a táblákat!

DUB7__7VMAA-m9i.jpg DUB8AADUQAAZTEk.jpg DUB8AARXUAAcWTf.jpg DUB7__1U0AAXUnf.jpg 

Végre Galt is ismét láthatjuk a vörös szőnyegen: bár nem sokan számítottak rá, nagy örömünkre részt vett a 29. alkalommal Beverly Hillsben, a The Beverly Hilton Hotelben megrendezett Producers Guild Awardson, ami az Amerikai Producerek Céhének legnagyobb díjátadó ceremóniája! Gal stylistja, Mark Townsend posztolta még ki Instagramjára, itt tudjátok megnézni: link! Így meg is tudhattuk, hogy egy gyönyörű Giorgio Armani ruhát viselt, sminkjét Townsend és a Sabrina Makeup, körmeit Elizabeth Stewart készítette el. Mivel a Twitter-videók elhúzzák a cikket, így csak linkelek egyet, amint Gal Pattyvel megy helyet foglalni: link! A Wonder Woman egyébként jelölve lett a Darryl F. Zanuck díjra, melyet a kiejlölt producereket, Pattyt és Galt is illette. A díjat a The Shape of Water producerei kapták. Addig is, nézzétek meg ezeket a galériában!

Egyebek > Személyes képek
Rendezvények, események > 2018 > Január 20 – 29. Producers Guild Awards Beverly Hillsben
Rendezvények, események > 2018 > Január 20 – 29. Producers Guild Awards Beverly Hillsben – Díjátadás, show

01.jpg 02.jpg   

001.jpg 002.jpg 003.jpg 004.jpg 006.jpg

003~0.jpg 002~0.jpg 001~0.jpg  

2018 január 21.
Írta: izziee

Sziasztok! Ne haragudjatok a kis elmaradásért, de már itt vagyok és hozom a híreket. Úgy tűnik, sajnos kedvencünk egy időre “visszavonul(t)”, de a Wonder Womannel kapcsolatban még mindig vannak hírek, ugyanis egy újabb díjátadón lett jelölve négy kategóriában! Ezek pedig a Legjobb film, ahol a Call Me By Your Name-mel, a Star Wars: The Last Jedivel, a Thor: Ragnarokkel és a Get Outtal száll majd szembe idézőjelben, a film pedig a Legjobb sci-fi/fantasy kategóriában is bezsebelt egy jelölést, Patty a Legjobb rendezőnek lett jelölve, illetve Gal is jelölve lett, mégpedig a Legjobb színésznők között! Gratulálok a WW-nek, Galnak és Pattynek is! Itt tudtok szavazni, a díjátadót pedig idén 23. alkalommal rendezik majd meg Londonban, március 18-án.

Legjobb film (presented by Sky Cinema)
Get Out
Star Wars: The Last Jedi
Call Me By Your Name
Thor: Ragnarok
Wonder Woman

Legjobb színésznő
Gal Gadot – Wonder Woman
Daisy Ridley – Star Wars: The Last Jedi
Frances McDormand – Three Billboards Outside Ebbing, Missouri
Tiffany Haddish – Girls Trip
Emma Watson – Beauty And The Beast

Legjobb sci-fi/fantasy
Logan
Star Wars: The Last Jedi
Wonder Woman
Thor: Ragnarok
Blade Runner 2049

Legjobb rendező (presented by Vue Entertainment)
Rian Johnson – Star Wars: The Last Jedi
Edgar Wright – Baby Driver
Jordan Peele – Get Out
Patty Jenkins – Wonder Woman
Taika Waititi – Thor: Ragnarok

Folytatnám Az Igazság Ligájával, ugyanis jelenleg talán nem is adják a moziban a filmet, de a Wonder Womanhez hasonlóan a JL-nek is lesz hivatalos Blu-Ray változata, a film pedig közölte hivatalos Twitter-oldalán, hogy március 12-én jön a digitális verzió, március 26-án pedig a DVD és a Blu-Ray, itt tudtok előrendelni, alább pedig afféle fan artokat tudtok nézni erről.

    

Most pedig következzenek a személyes képek. Gal posztolt a közösségi oldalaira egy régebbi fotót, de sajnos nem helyszín, sem idő nem derült ki. Az első kisképen tudjátok megnézni, alább. A következőt pedig értelem szerűen a második indexképen láthatjátok, sikerült kiderítenem, hogy a képen egy izraeli színész-barátnőjével, Rotem Selával pózol. A harmadik képen kedvencünket Maya Dagan Prefferrel láthatjátok, szintén egy új fotón.

001~40.jpg 002~35.jpg 003~31.jpg  

Továbbá nem fért ki a címbe, de még szerettem volna két dologról írni, az egyik pedig az, hogy megvan a 2018-as év második fotósorozata: Dudi Hasson készített róla ismét, nagyon vidám és gyönyörű fotókat, amint Gal a vízben lubickol. Sajnos eddig csak négy darab LQ méretű fotót találtam, de ezeket is megtekinthetitek a megszokott helyen.

Egyebek > ‘Az Igazság Ligája Blu-Ray és DVD
Egyebek > Személyes képek
Stúdiófotózások > 2018 > Dudi Hasson

01~45.jpg 02~37.jpg 03~33.jpg 04~30.jpg 

Egyébként Jessica Chastain is megszólalt Gallal kapcsolatban Kate McKinnonnal hasonlóan egy talkshowban, a The Tonight Show Starring Jimmy Fallonban. És így a végére pedig, a galériába végre felkerült a kinézet: Linda csinált nekem egy gyönyörű designt újévi ajándékként, lessetek be megnézni!

2018 január 19.
Írta: izziee