adotMagyarország

(Saját fordítás: People) Na, mára ígértem ugye a People magazinos interjút. Igazából ez egy rövidebb interjú, viszont a Glamour UK-es egy picit hosszabb, ezért holnapra hagyom. De kezdeném is a cikket. Gal november elsején látogatott el a People magazin helyszínéhez, itt egy stúdiófotó készült róla, melyet Gillian Laub készített; illetve egy interjút is készítettek vele.

Még mindig időre van szükségem, hogy mindent feldolgozzak, mert hihetetlenül csodálatos volt ez az egész.

– fogalmazta meg gondolatait Wonder Woman szerepével kapcsolatban.

A People-nél Gal elindított egy új kampányt, mely a ‘25 nő, aki megváltoztatja a világot‘ (eredeti címen: 25 Women Changing the World) nevet viseli. A képen látható öt hölgy, öt igazi „Wonder Woman” rögvest csatlakozott is, név szerint: Kelly Lynch (kórházi nővér), Major Khadijah M. Nashagh (tengerészgyalogos), Lovie Jung (tűzoltó a Southern Californiánál), Dr. Liza Kearl (gyermekorvos), valamint Staci Rouse (légierő kapitány) is.

Ezek a hölgyek igazi hősnők, Wonder Woman-ek!

– mondta el véleményét az öt nőről Gal. Tudni illik, hogy korábban hazájában katonáskodott (Izraelben minden 18 feletti nőnek kötelessége volt csatlakozni a Védelmi Erőkhöz), ezért különösen felnéz azokra, akik még ma is országuk sorsáért harcolnak.

Valami nagyon szép dolgot látok ebben, hogy önzetlen módon a magánéletedet a háttérbe helyezed és helyette harcolsz a hazádért.

– fejtette ki a korábbi Miss Israel, majd folytatta:

Két évig szolgáltam az Izraeli Védelmi Erőknél, de az én kis képzeletbeli világomban mégis vágyok arra, hogy semmilyen hadsereg ne legyen, ne kelljen harcolni egymással az embereknek. Sajnos ez a való életben nem így van, még mindig nem él mindneki békességben. Hosszú út áll a világ előtt.

– míg a Csodanő a női nem felhatalmazása érdekében cselekszik, az izraeli szépség szeretné, hogy a Wonder Woman pozitívan hasson a férfiakra is.

Csodálatos, hogy a lányok olyan hölgyeket látnak, akik nagy hatásnak vannak kitéve, önfeláldozóan harcolnak az országukért, becsülendő testvériség, vagyis az egymás iránti kapcsolatuk. De nem csak a nőket lehet felhatalmazni, bizony a férfiakat is kell. Nem csak a lányoknak, hanem a férfiaknak, mindenkinek szól a film. El kell menni a mozikba és megnézni a Wonder Womant! Muszáj látniuk, hogy a nők is erősek, inspirálóak, elképesztőek és józanok.

– mondotta Gal, majd kétgyermekes anyuka létére egy kis üzenetet küldött az embereknek az érzelmileg másokkal kapcsolatban.

Olyan jó lenne, ha az emberek nem ítélkeznének emiatt, hanem inkább együttéreznének velük. Az emberek nagy része gyorsan, csupán látásra véleményez, ám ezek gyakran hamis tényeken alapulnak.

2017 november 6.
Írta: izziee

A fenti képen az Elle magazin amerikai kiadásának címlapja látható: a decemberi szám címlapján Gal tündököl! A galériabeli HQ kép Gal Instagramjáról származik, a posztjában pedig a hasábon lévő fotó közreműködőit is leírta; a fotós Paola Kudacki volt, a hajáért Mark Towsend felelt, a sminkjéért Georgi Sandev, a stylist szerepét pedig Simon Robins töltötte be. Személy szerint én imádom a címlapot! Mint eddig, most is van benne interjú, de eddig még ez nem publikus.

Emellett egy kisebb címlapot is kapott, a TV Digital magazin címlapján is ő látható. A kép szerintem még régebbi, mivel Galnak nem ilyen a haja és nem gondolom, hogy ezért befestette. Mindenestre itt is gyönyörű. A képeket a galériába nem engedi feltölteni, mert túl nagynak találja. Holnap tuti állítani fogok rajta. Illetve hétfőre tervezem lefordítani a Glamour UK-t és a People, Londonos pótlásokat megcsinálni.

Galéria linkek
Elle USA

2017 november 5.
Írta: izziee

Egy kis Justice League összefoglaló: a közelmúltban sorjába érkeznek az új, nagyszerű fotók és árulkodó videók a film kapcsán. Már nem sokáig kell várakoznunk a premierig: hazánkban 16-án, vagyis 11 nap múlva debütál a DC-alkotás! Illetve, Gallal készítettek egy interjút is ennek a promózására.

 

A videókban minden szuperhőst láthatunk, illetve a gonosz Steppenwolfot is. Emellett mindenféle képek érkeztek: promók, poszterek, promó still képek, behing the scenes (színfalak mögött), final trailer videókivágások és sok minden. Ezt nem ígérem, hogy mind ma töltöm fel a galériába, de a holnapi nap folyamán biztosan. Ó, és végre megtaláltam a Glamour UK-es teljes interjúz, melyet a közeljövőben le is fogok fordítani a gal-gadot.us-ról, ezért köszönet a szerkesztőnek!

2017 november 5.
Írta: izziee

Na, jövök is az első pótlással. Az Igazság Ligája pár nap alatt számos magazinban tűnt fel. Az interjút sajnos nem tudtam lefordítani egyikből sem. A magazinok a Starburst, a Glamour Mexico, a Cine Premiere, a Milk, illetve a Blu-Ray. Utóbbiról kiderült, hogy nem újságlapnak látszó poszter, hanem tényleg egy magazin lapja. A Cine Premiere-hez érkezett egy szuper stúdiófotó is, amin mind az öt szuperhős – Wonder Woman, Batman, The Flash, Cyborg, Aquaman és Superman – látható, a fotót pedig Norman Jean Roy készítette a Warner Bros. filmstúdió számára.

Galéria linkek
Milk Magazine
Cine Premiere
Glamour Mexico
Starburst Magazine
Norman Jean Roy

2017 november 5.
Írta: izziee

Hú hát nem gondoltam volna őszintén, hogy ez a nap is eljön. A gal-gadot-hungary.gp oldalam ide, a Flauntra költözött. Annyi jót hallottam az itteni szerkesztésről, sokkal több lehetőség van rajta, mint a G-Portálon, illetve szimpatikus a Total Commander-es módszer. Igazából már október 22-én írtam a Flaunt Networknek domainnel kapcsolatban, amit november 1-jén meg is kaptam. Az .org, .com, .net vagy hasonló domaint napi 300 átlag látogató után kaphatok. De még ugye új vagyok ebben a világban, más volt élőben látni, mint leírásokat olvasni. De meglett, a mai napon, november 5-én hivatalosan is a flaunt.nu-ra költözött a Gal Gadot Hungary! Szóval, üdvözlök mindenkit az oldalon! Egyébként, a gal-gadot-hungary.gp oldalt nem akarom sem letörölni, sem lejelszavazni, sem pedig átirányítani ide. Ez egy úgymond “emlék” lesz számomra. Nem hiszem, hogy kellene valakinek pont az a cím, de ha mégis, csak írni kell.

A kinézetet köszönöm a CherryUniverse szerkesztőjének, Brielle-nek, illetve a rengeteg segítséget is, a tanácsokat pedig Dia-nak és mona-nak! Új kinézet két-két és fél hét múlva lesz. A tartalom nagy része át lett költöztetve, de szeretném még a Gal Gadot aloldalt bővíteni új információkkal, oldalakkal. A projektek elhelyezkedése kicsit zavaró lehet, de sajna ilyen a kód. Egyénként, engem személy szerint nem zavarnak a képkeretek. A cseréim mind kikerültek, a mai és a holnapi nap folyamán mindenkihez írok, hogy maradhat-e a csere, illetve az átlikeléssel kapcsolatban. Észrevehettétek még azt, hogy a G-Portálos oldalra nem írtam friss bejegyzést. Nagyon sajnálom, a lemaradást a jövő hét közepéig mindenképp pótlom! Ó, és a galéria. Ebbe fogom feltölteni az új képeket, ám nem szeretném áttöltögetni a 3000 képet ide. Megkértem a Flauntosokat, hogy helyezzék át az új címre, de még választ nem kaptam. Illetve még annyi, hogy eredetileg a csere részleg betelt volna, de a költözés miatt tettem plusz egy sort. Újra lehet jelentkezni, ha szeretnétek.

2017 november 5.
Írta: izziee